Mackós mese ovisoknak – Itt találod a meséket!
Mészöly Miklós: A bánatos medve
Volt egyszer egy medve, sose volt jó kedve.Dirmegett–dörmögött,mintha semmi másra nem lett volna oka,csak búslakodásra.
Ha mézet nyalogatott,nem volt elég édes.Ha a nap kisütött, nem volt elég fényes.Még az odúját is szűknek találta,kint
aludt inkább egy bokor aljába.Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve – s akkor meg emiatt dörmögött őkelme.
Egy szép napon aztán maga is megunta,hogy mindig csak szomorkodik,mint egy viseltes bunda.Elhatározta hát azon
minutában,hogy megy s megtekinti:mi van a világban.
Mikor a rengeteg erdő szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott.
– Hová?Hová?– mordult reá.S a lepke mondta.
– Messzire.Nap süti a réteket.Oda megyek.Ég veled!
Nagyot nézett a medve.Mindjárt jobb lett a kedve.
– Rétre menni jó lehet.Menjünk együtt,mék veled.
De a lepke szót se szólt,rippem–röppöm elrepült.
Mit tehetett medve koma,egymagában elindula.Hát amint ment,mendegélt,dimbes–dombos réthez ért.Nyílt a réten annyi
virág,mint erdőn a leveles ág.
„No –gondolta–,itt megállok,szedek egy csokor virágot!”
S neki is látott nyomba,nem gyorsan,csak medve módra.
Egyszerre azonban a szemét mereszti:valami hegyeset lát a fű közt meredezni!
– Hát ez meg miféle?– szól megrökönyödve.Tán kóró?Majd elbánok vele!Semmi szükség az ilyen semmirekellőre,az ilyen
csúfságra…
S azzal odacammog,hogy tövestül kirántsa.De uramfia!A kóró mekegni kezd,s fölugrik egy kecske!Szegénynek a szarvát törte
le a medve…
– Ó,te golyhó,nem vagyok én kóró!Hát nem látsz?Vagy elment az eszed?Fél szarvval sétáljak most?Világcsúfja legyek?–támadt
rá dühösen,s fújt bőszen a kecske.
A medve csak állt–hej,beborult a kedve.
– Én szerencsétlen,minek is születtem?–sóhajtott nagyot. Mindig csak baj lesz abból,ha jót akarok.Nesze,itt a szarvad. Ha
tudnám,visszaragasztanám.Ha meghalok egyszer,neked adom a bundám…
Azzal fülét megvakarta,orrát megdörzsölte–és máris kicsordult a könnye.
A kecske észrevette.
– Ne sírj,no!– mekegte és leszegte fejét.Szörnyen megsajnálta a szomorú medvét.
– Szép szarvacska volt,igaz…Nem girbe,nem görbe.De ha sírsz–rísz folyton,a másikat én töröm le.Gyere inkább, nyújtsd a
mancsod,kössünk igaz barátságot!
Megörült nagyon a mackó.
– Köszönöm, hogy nem haragszó…
S mivel más nem jutott eszébe,egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe.
Aztán összeölelkeztek,de úgy ám,hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje búbján.
S mikor hazament,csodálkozva látta,hogy semmi oka a búslakodásra:a mézecske édes,a napocska fényes,s micsoda csuda:nem
szűk az odúja!
A róka,meg a medve a keresztelőben
Összebeszélt a róka a medvével hogy keresztelőbe mennek a róka sógorához,mert éppen most lettek meg a kölykei.
–De a keresztelőbe nem mehetünk üres kézzel,róka koma!
–Nem hát.Először szerezni kell egy libát,vagy tyúkot!
–Melyikünk menjen előbb?
–Eredj Te,hozzál vagy libát,vagy tyúkot,amelyikhez jobban hozzájutsz.Aztán én megyek el.
A medve fogta magát,elment szépen a falu felé.Sikerült is fognia egy libát és vitte a szájában.Az erdő szélén megörült a
róka,mikor meglátta a medvét a szép hízott jószággal.
„Nem is olyan ügyetlen állat ez a medve”–gondolta.
Amikor melléje ért,mindjárt megkérdezte:
–Honnan hozod a libát,medve koma?
A medve jól kitátotta a száját,úgy felelt:
–Bárnából!
Persze hogy kitátotta a száját,mert másként nem tudta volna mondani.A liba kiesett a szájából,a róka meg gyorsan
odaugrott,felkapta,elfutott vele a sűrűbe,felhabzsolta azon nyomban.
A medve egyet gondolt:
„Majd elbánok vele én is,csak találkozzunk még egyszer!”
Össze is találkoztak nem sokára.A medve szemrehányóan mondta:
–Róka koma,elszámolnivalóm van veled.Én beváltottam az ígéretemet,hoztam libát,de most mát te következel.
Elment a róka is a faluba szerencsét próbálni,a medve meg várta az erdő szélén.Nemsokára visszajött a róka egy szép hízott
libával a szájában.A medve úgy érezte itt az alkalom, visszaadja a kölcsönt a rókának,elkapja előle a jóféle
csemegét.Megszólította hát:
–Honnét hozod a libát,róka koma?
De a róka ravasz volt,jól összeszorította a fogát,hogy a liba ki ne essen belőle:
–Szécsényből!
Azt hitte a medve,hogy ő lakmározik,mert kiejti a róka a szájából a libát,de pórul járt megint, mert a róka elfutott,ő
ette meg a finom zsákmányt másodszor is.
Cserepes Andrea:Brühühü Brumi
Hullámzó hegygerinceken és tükörsima tengereken túl, bodros bárányfelhők alatt sziszegő,szuszogó országban, annak is a
legeslegközepén,van egy nyüzsgő nagyváros,a nagyváros szélén pedig egy hatalmas, arka állatkert.Szép,
messzenyúló,dimbes-dombos,szinte már határtalan állatkert, esőillatú,magas pálmaházzal,csillogó vizű mély medencével és
rengeteg jóízű,tápláló eledellel,ami minden nap az állatok ölébe pottyan,mikor megérkezik az állatgondozó. Természetesen az
állatkert lakói mindig is remekül érezték magukat,csak a kétlábúaktól hemzsegő nagyváros rikoltozó lármáját és rikítózó
fényeit nem kedvelték,ezért minden puha kényelem ellenére időnként minden állatkerti jószág hazavágyódott.
Vadászok gyűjtötték nagy gonddal az állatokat ebbe az állatkertbe,városlakó vadászok,akik jobban szerettek ropogós
gabonapelyhet enni,mint rágós vaddisznópecsenyét és inkább barátságot akartak kötni a karmos,körmös,patás és lábatlan
jószágokkal.A világ minden tájáról hoztak egy-egy állatot és az állatkert látogatóinak minden egyes állat bemutatta,hogyan
viselkednek távoli hazájában élő társai.
Az Óperenciás-tengeren túlról jött bozontos sörényű, vérszomjas oroszlán mázsás erejű mancsaival bömbölve csapkodott,a
Buggyoshasúak szigetéről érkezett vicces kenguru ruganyos ugrásaival az állatkert egyik végéből a másikba szökdelt,a fagyos
Jéghegyeken túlról származó síkos bőrű,kövér fóka pedig kecses bukfenceket vetett az állatkert medencéjében.Jött ráncos
fülű,szürke elefánt a Varázslók földjéről,aki kunkori ormányát magasba emelve harsány trombitaszóval köszöntötte az
állatkerti látogatókat és neveletlen majmot is hoztak a Csokoládészínűek hazájából,aki majomhoz méltó grimaszokat vágott és
minden csemegét elfogadott,amit a látogatók feléje nyújtottak.
Ámde a Sűrű Erdők vidékéről hozott óriásmedve nem volt hajlandó dühödten dörmögni,nem mutogatta rémisztő szemfogait és nem
volt félelmetes.Viszont, szeretett kedves dalocskákat énekelni,kis virágokat szedett a látogatóknak, és mindig védelmébe
vette a gyengébbeket.Sőt,néha előfordult,hogy az óriásmedve elsírta magát.
Az állatkert látogatói újból és újból elolvasták a medvebarlang mellé kitűzött figyelmeztető táblát,melyen az
állt,”Óriásmedve,a Sűrű Erdők vidékéről.Vigyázat! Kifejezetten veszélyes!”,de nem hittek a szakértő feliratnak. Biztosak
voltak abban,hogy ez az óriásmedve nem is medve, csak egy medvebőrbe bújtatott nagyobbacska rágcsáló,hisz egy
igazi,”kifejezetten veszélyes” óriásmedve sosem viselkedne úgy,ahogy ez a medve teszi.
Persze az állatkert látogatói épp úgy nem tudták,ahogy a városlakó vadászok sem,mikor rátaláltak a Sűrű Erdők vidékén az
óriásmedvére,hogy ő nem akármilyen óriásmedve, mert ő Brühühü Brumi,a mimózalelkű medvebocs.Ő sohasem ártott senkinek,épp
ellenkezőleg,minden kis állatkát megsegített a Sűrű Erdők vidékén és ha szamócaszedés közben véletlenül széttaposott egy
aprócska csigaházat, esetleg tomporába harapott egy mérges szömörce,vagy medvemamája összeráncolta torzonborz
szemöldökét,bizony elpityeredett.Brühühü Brumi kiskorú medve volt,még csak medvebocs,de ezt a városlakó vadászok nem
sejtették, hiszen a pici Brühühü Brumi mérete az ő szemükben óriásinak számított.Való igaz,Brühühü Brumi termete oly nagy
volt, mint egy kisebb traktortöpörtyű,de például mamája kettő, papája három traktortöpörtyű nagyságúra nőtt,ez az
óriásmedvék esetében teljes mértékben megszokott dolog.
Miután Brühühü Brumi a kellemesen tágas,lakályos állatkerti medvebarlangba érkezett,az állatgondozók rövidesen
rádöbbentek,arra hogy Brühühü Brumit képtelenek vicsorgó óriásmedvévé bosszantani.Sokféle ravasz praktikával
próbálkoztak,de hiába.Ha Brühühü Brumi talpát megcsiklandozták,olyasformán kacarászott,akár egy repkedő,piciny gerlice,ha
meglengették előtte az édes medvecukrot,azt kiáltozva,”Nem kapsz belőle!”,szánalmasan a hasát simogatva szívettépő
zokogásba kezdett,ha pedig egy váratlan ordítással ráijesztettek,akkor azon nyomban hanyatt vágódott.
Hosszas töprengés után az állatgondozók úgy döntöttek, nem vesződnek tovább Brühühü Brumi feldühítésével,hanem egyszerűen
hazaküldik őt.Így történhetett meg az,ami azelőtt még soha nem fordult elő a városlakó vadászokkal: az óriásmedvét a
barátságos,városszéli állatkert gondtalan lakói közül,vissza kellett vinniük oda,ahonnan elhozták,a messzi Sűrű Erdők
vidékére,az óriásmedvék eredeti hazájába.
Otthon Brühühü Brumi hamarosan ismét megtalálta szeretett medveszüleit és azóta talán már három,vagy akár négy
traktortöpörtyűnél is nagyobbra nőtt.
