Anyáknapi mesék ovisoknak – Itt megtalálod!
Fésűs Éva: Jó éjt, bocsok!
– Jó éjt!
– Jó éjt, mackó mami!
A medvebarlang hálófülkéjében mackó néni minden este ezek után a szavak után borított ibolyalevelet a jánosbogár lámpára, hogy három bocsa hamarabb elaludjék.
Azok pedig minden áldott este ilyenkor kezdtek élni, mintha egész napi erejüket és virgoncságukat mostanra tartogatták volna.
Látszólag engedelmesen ráhúzták a mohapaplant a fél fülükre, de a másikat szabadon hagyták, hogy hallják, mikor lépi át mackó mami a hálóbarlang küszöbét.
Abban a pillanatban elkezdődött a huncutságok sorozata, hol így, hol amúgy, de a cél mindig ugyanaz volt: húzni az időt, hogy ne kelljen még aludni.
A hét minden napjának estéjére tartogattak valami csalafintaságot. Hétfőn Dörmi szólalt meg, mielőtt mackó mama átlépte volna a küszöböt:
– Én nem kaptam puszit!
– Már hogyne kaptál volna, kisfiam!
– De én eggyel kevesebbet kaptam, mint Brumcsi! – És hozzátette szemrehányó tekintettel: – Megszámoltam!
Még a szája is legörbült.
Mackó mamának sürgősen igazságot, azazhogy pótpuszit kellett osztania. De addigra már a másik két bocs is lerúgta a paplant és körülugrálta:
– Én is kérek még! Én is keveset kaptam! Én is!
Mire vége szakadt a nagy cuppogásnak, hízelkedésnek, kilencet kakukkolt az óra.
– Mélységes rengeteg! Még nem is mosogattam! – kiáltott fel mackó néni és szigorúan toppantott: – Ilyen aztán nem lesz többet!
Hát nem is lett, mert keddre más műsort eszeltek ki a bocsok.
– Pók van az ágyamban! – kiáltott fel Brumcsi másnap este, aminek az lett a következménye, hogy mind a három ágyat össze-vissza kellett túrni. A pókot természetesen nem találták, hiába bizonygatta Brumcsi, hogy nagy volt és fekete – de mire vége lett a hajcihőnek, az óra tízet kakukkolt. – Jóságos mézesputtony! – kapott a fejéhez mackó mama.
– Még ezután kell kimosnom a mackónadrágotokat!
Szerdán Dörmi kért vizet elalvás előtt. Egy negyed óra múlva Brumcsinak száradt ki a torka, valamivel később pedig Lomposka akart egy pohár harmatvízért elepedni.
Mackó mama háromszor hagyta félbe a vasalást, amire csak ilyenkor jutott ideje, mert napközben egy málnásban dolgozott. Egyedül nevelte a három bozontos bocsot, és sohasem volt szíve nemet mondani, ha valamit kértek. Azok pedig viháncoltak, kuncogtak, pompásan szórakoztak. Így ment heteken keresztül, míg egyszer furcsa dolog történt.
Azon az estén Lomposka lett volna soron a huncutságban, de elkésett a nyöszörgéssel, mert Mackó néni szokatlanul gyorsan köszönt el tőlük és ment ki az ajtón. Valami olyasmit dörmögött, hogy mindig fáradt, nem csoda, ha elszámolta magát a málnával. Most aztán kezdheti elölről az egészet…
Lomposkát megszidta két testvére, amiért ügyetlenkedett, de azután hamarosan készen volt a tervük.
– Szúnyogokat fogunk csapkodni! – jelentette ki diadalmasan Dörmi. – Erre majd bejön a mami a nagy partvissal, és az olyan mulatságos, hogy legalább tizenegyig fent maradhatunk.
El is kezdődött a csetepaté. Először csak a mancsukkal csapkodtak, de mackó mami nem jött be megkérdezni, hogy mi az.
Elő a papucsot! Elő a kispárnát! Elő a tegnapi újságot! Piff-puff! Dirr-durr!
Odakint néma csend. Dörmi már visongatott. Odakinn semmi nesz. Brumi véletlenül nyakon csapta Lomposkát, mire az bőgni kezdett.
Erre már csak bejön mackó mami…
De nem jött.
A bocsok hirtelen elhallgattak. Valami furcsa volt a levegőben. Lábujjhegyen, egymás után osontak ki körülnézni.
A konyhában égett a jánosbogár lámpa, s ott állt a mosatlan edény nagy halomban. De hol lehet mackó mami?
Dolgavégezetlenül aludni ment volna? Dehogyis ment szegény! Ott aludt el málnaszámolás közben az egyik barlangmélyedésben az asztalra borulva.
Dörmi odaszaladt, hogy felköltse, de Brumi hirtelen erélyesen visszahúzta: – Csitt!
Brumcsi eddig mindig csak egy bocs volt, fára mászó, mézet torkoskodó, huncut kölyök, mint a két öccse, de most egyszerre úgy érezte, hogy ő okosabb. Okos és jó mackó kislány, akinek ilyen esetben ki kell találnia, hogy mi a teendő.
Lomposka ráásított:
– Ááá! Igazad van. Gyerünk mi is aludni!
– Nem addig, öcskös! Hiszen tizenegyig fent akartál maradni!
– Most már minek? – kérdezte Dörmi. – Mulatság úgysem lesz.
– Dehogynem! – emelte fel a hangját Brumcsi, de csak annyira, hogy mackó mamit fel ne ébressze. – Ezután jön csak az igazi mulatság!… No, mit néztek úgy rám? Hát olyan buták vagytok, hogy magatoktól ki sem találjátok, mire gondolok? …A bocsok nem voltak buták.
Mackó mami csak hajnaltájt ébredt fel mély álmából, de akkor úgy meglepődött, hogy azt sem tudta mondani: “Mélységes rengeteg!”
A konyhában olyan rend és tisztaság volt, mint vasárnap délután. A nagy kosár málnán pedig egy cédulát talált: “Pontosan kilencszáztizenegy szem. Megszámoltuk.”
A puszit és simogatást, amit a bocsok kaptak, nem számolta meg senki. De attól kezdve, ha mackó mami azt mondta este: “Jó éjt, bocsok!” – minden mackófül eltűnt a paplan alatt és olyan áldott csend lett, hogy még a betévedt esti pille szárnya zizzenését is meg lehetett hallani.
