“Két veszedelmét már kikerülte a Szent Borbála, a Vaskapu szikláit s a török ágyúnaszádot;
még kettő hátravolt: az egyik a bóra, a másik az orsovai vesztegzár.
A Vaskapu öblén felül a két part sziklameredélye százölnyi szűk torkolatba szorítja össze az
óriás folyót, a kettős fal között rohan alá a veszedelmes ár, néhol huszonnyolc lábnyi eséssel.
A bércfalak rétegekre látszanak osztva, mik sárga, vörös, zöld színekben váltakoznak, s
legfelső párkányaikon, mint bozontos zöld üstök, koronázza őket az őserdő minden fája.
Fenn, a háromezer lábnyi sziklafokon is felül, a bérci sasok fenségesen nyugodt körrepülése
látszik a szűkre szorított égen, melynek tiszta kékje mint egy üvegboltozat tűnik fel a halotti
mélységből. S a sziklák tömege odább még egyre emelkedik.
S valóban egy minden ördögöket bosszantó látvány az, hogy úszik előre e szűk sziklamederben
egy tehetetlen hajó, egy túlterhelt dióhéj, melynek se keze, se lába, se uszánya nincsen, mégis
halad víz ellen, és rajta egy csoport ember, aki eszére, kincsére, erejére, szépségére büszke.
S a bóra nem árthat nekik itten, mert a kettős sziklafal elfogja a szelet. Könnyebb a munkája
most mind a kormányosnak, mind a vontatónak.
Hanem a bóra nem alszik!”
Jöhet a kvíz.
